S lőn sötétség – régóta várt funkciót kapott a Google Drive, egy kínos baki kíséretében
A magyar felhasználóknál is megjelent a Google Drive szemkímélő sötét módja. És vékony.
A magyar felhasználóknál is megjelent a Google Drive szemkímélő sötét módja. És vékony.
Bár már 2021-ben bejelentette a Microsoft, mégis csak most érkezett el a stabil kiadásba is a Paint sötét módja, így már szemkímélő feketében is lehet használni a talán túlzás nélkül legendás rajzolós programot.
Hamarosan a Chrome és a Safari böngészőkből is használható lesz a mesterségesintelligencia-alapú Bing chatbotja, ezt már a Microsoft is megerősítette – de érkezik a sötét mód is.
A Microsoft Edge előzetes funkciójában feltűnt egy teljesen sötét mód, ami minden korábbinál nagyobb sötétségbe borítja az egész böngészőt.
Nem mindenkinek tetszik az iOS Dark Mode-ja, azaz sötét módja, pedig kifejezett előnyei is lehetnek annak, ha mindig ezt használjuk.
Ha a Windows 11-ben aktiválja majd valaki a sötét módot, a funkció a rendszer hangzásában is változásokat hoz. Ilyen korábban még nem volt.
Több szolgáltatása után keresője számítógépes felületén is bevezetheti a sötét módot a Google.
Évek óta az az okostelefont használók vágya, hogy ritkábban kelljen töltőre tenni készüléküket. Az utóbbi időben több gyártó is igyekezett reagálni az igényre. Ám érdemes körülnézni saját házunk táján is: mi magunk meglepően sokat tehetünk azért, hogy hosszabb üzemidőt varázsoljunk elő mobilunkból. Az alábbi tanácsok megfogadásával hosszú órákkal, adott esetben fél nappal tovább bírja majd a telefon.
Az Androidhoz, Windowshoz, iOS-hez, Chrome-hoz, Gmailhez és rengeteg más szoftverhez hasonlóan a Facebookhoz is készül a sötét mód.
Lemérték, pontosan mennyi többletet is jelent az iOS 13-mal bevezetett sötét mód az iPhone-ok üzemidejét illetően.
A jelek szerint a Google elkészült a térképhez fejlesztett sötét móddal, és már el is indult az app frissítése.
Éjszakai mód, dark mode, sötét háttér. Sok néven sokan ismerik és szeretik azt a megjelenítést, amelynél a szokásos fehér háttér helyett feketére vált a képernyő alapszíne. A számítógép energiafogyasztására és az olvasó szemére is jó hatással van. És mostantól a hvg.hu-n is elérhető.
Először az androidos készülékek használói örülhetnek a Google irodai újításának.
Mind az üzleti felhasználók, mind az egyéni OneDrive-használók számára kínál új funkciókat a Microsoft internetes tárhelyszolgáltatásához.
Újabb képek jöttek a Facebook iOS-verzióra írt alkalmazásának sötét módjáról. A fejlesztést nem csak az iPhone-osok kapják meg.
A legtöbb szoftverhez hasonlóan a Facebookhoz is készül sötét mód. A fejlesztést többen már használják, de a globális indulásra még várni kell.
Bő két héttel a bejelentés után a magyar felhasználóknál is aktiválta a sötét módot az Instagram. A funkcióhoz nem érkezett külön gomb, a telefont kell hozzá átkapcsolni a fekete témára.
A Facebook böngészős felületét tesztelő újságírók már láthatták, milyen lesz az oldal új külleme, amely a mobilappokból jól ismert sötét módot is megkapja.
Az Instagram keddi közleménye szerint már a képmegosztón is aktiválható a szemnek kíméletesebb sötét téma.
Néhány héten belül megérkezik az első adag telefonra a Huawei EMUI nevű felhasználói felületének friss verziója.